Kékség és Vitorlák – hamarosan

2020. július 30. és augusztus 1. között ismét KékSzalag a Balatonon

Tavalyi felvételeket hoztam Nektek amelyeken egyetlen magányos vitorla úszik a Balatonon. Július 30 és Augusztus 1. között jóval több vitorlát láthatunk majd a Balaton vizén versenyezni. Július 30-án elrajtol az 52. Kékszalag Vitorlásverseny. Ki tervezi hogy ezen a hétvégén a Balatonra utazik ? Mi ott leszünkBalatonfüreden és Tihanyban – onnan hozunk Nektek képeket.Addig is egy kis emlékeztető…

Az első Kékszalagnak, 1934-ben, az volt a célkitűzése, hogy az akkori Magyar Vitorlás Yacht Szövetséghez tartozó hajók számára olyan Balaton-kerülő gyorsasági versenyt indítsanak, amelyen osztályra és nagyságra való tekintet nélkül bárki részt vehet törzskönyvezett hajójával. Az évek során, a Kékszalag a Balaton legnemesebb és legszebb versenye lett.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredetileg tervezett 2020. július 2-4. helyett 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg. Bár Európa leghosszabb és a Balaton legnagyobb vitorlásversenyének időpontja a hagyomány szerint mindig azon júliusi napokra esik, amelyek legközelebb esnek a teliholdhoz, idén ez másképp alakult.

Az elnök szerint az sem lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért 681 hajós rekordot.

Ki tervezi hogy Balatonfüredre látogat hogy tanúja lehessen ennek a csodának ?

#slyvoyage #slyvoyagebudapest #slyvoyageblog #balaton #balatonfüred #vitorlás #kékszalag #kékségek #vitorlákabalatonon #PhotobySly

Szólj hozzá!