Kékszalag Új Időpontban

A tervek szerint Új időpontban, 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg a Balaton legnagyobb vitorlásversenyét, a Kékszalagot.

Én most egy olyan tavalyi felvételt hoztam Nektek amelyen egyetlen magányos vitorla úszik a Balatonon, remélhetőleg a vitorlák nélküli tavaszt vitorlásokkal teli Balaton fogja majd váltani.

Magányos Vitorla

Az első Kékszalagnak, 1934-ben, az volt a célkitűzése, hogy az akkori Magyar Vitorlás Yacht Szövetséghez tartozó hajók számára olyan Balaton-kerülő gyorsasági versenyt indítsanak, amelyen osztályra és nagyságra való tekintet nélkül bárki részt vehet törzskönyvezett hajójával. Az évek során, a Kékszalag a Balaton legnemesebb és legszebb versenye lett.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredetileg tervezett 2020. július 2-4. helyett 2020. július 30. és augusztus 1. között rendezik meg. Bár Európa leghosszabb és a Balaton legnagyobb vitorlásversenyének időpontja a hagyomány szerint mindig azon júliusi napokra esik, amelyek legközelebb esnek a teliholdhoz, idén ez másképp alakult.

Az elnök szerint az sem lehetetlen, hogy a hajózás nélküli tavasz után a résztvevők száma megközelítheti az 50. jubileumi Kékszalagon elért 681 hajós rekordot.

Ki tervezi hogy Balatonfüredre látogat hogy tanúja lehessen ennek a csodának ?

Szólj hozzá!