Kirándulás a Mesevilágba

Magyarország egyetlen épen megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma a Bükk legjellegzetesebb hegycsúcsa, a Bél-kő sziklái alatt épült. 

A 781 méter magas Bél-kő lábánál, 1232-ben – alapítólevele szerint május 16-án – létesítettek apátságot, azzal a céllel hogy a környékbeli kunokat és besenyőket a keresztény hitre térítsék.

Az apátsági templom mellett egy korábban megépült, ciszterci monostor is állt, de ennek mára már csak a romjai maradtak meg. 

A templom épületen díszes rózsaablak látható, a falakar rétegesen váltakozó vörös és szürkészöld kövek fedik. 

A templombelsőben a korai időkből megmaradt a szentély és a kereszthajó nagy része, valamint a belső oszlopsor. Amikor ott jártunk, sajnos nem sikerült bejutni, de kívül körbesétálva is gyönyörű látvány – a csend és a nyugalom ami körülveszi – idilli erdei környezet, háttérben a Bél-kő sziklái – igazi meevilág. Ha arra jártok k, egyszer mindenképp érdemes meglátogatni ezt a csodahelyet. 

Eger vagy Szilvásvárad felé autózva Bélapátfalváig, a falu központjában tábla jelzi a jobb oldali letérőt az apátság felé. Gyalog is felsétálhattok az apátsághoz a parkolóból, vagy a temető felé fel is autózhattok, így szinte az apátság mellett parkolhattok és onnan indulhattok erdei sétára. 

Amikor ropog a hó a talpad alatt, megnyugszol a csendben – lelassulsz, csak a lépteidre figyelsz, körülvesz a csend és a nyugalom.

Gyertek Velünk – sétáljunk egyet ebben a mesevilágban >>>

#slyvoyage #slyvoyagebudapest #bélapátfalva #mesevilág #télikirándulás #nyugalom #PhotobySly

Szólj hozzá!