Randevú Andrássy Gróffal

Az akasztott ember akiből Miniszterelnök lett

A Duna partján, a Parlament mellett, áll Andrássy Gyula gróf lovasszobra. Politikus, Miniszterelnök, majd  Honvédelmi Miniszter, Pénzügyminiszter, majd Külügyminiszter, a “szép felakasztott ember” – végül Miniszterelnök lett. 
Andrássy Gyula arisztokrata családból származott. Jogot tanult, majd parlamenti képviselő lett, követelte  Magyarország függetlenségét. A Habsburgok elleni 1848-1849-es forradalom után halálra ítélték. Párizsba és Londonba menekült, aktív tagja volt az emigráns köröknek, nagyon kedvelt volt a nők körében. Azért kapta “a jóképű akasztott ember” nevet, mert kivégzés várt volna rá – nagyon jóképű és művelt társasági ember volt akit kedveltek a francia és az angol hölgyek.
Aztán 1857-ben amnesztiát kapott és visszatért Magyarországra. Deák Ferenc mellett képviselőként folytatta munkáját, 1867-ben segített a Habsburgokkal való Kiegyezés elérésében. 

Ez a lovasszobor a Parlament mellett található, a Duna partján, megcsodálhatjuk a Mátyás-templom panorámáját, ahol Andrássy I. Ferenc József és Erzsébet királyné (Sissi) koronázási ceremóniáján segédkezett 1867-ben. 

.Sissi neki ajándékozta Gödöllő kastélyát, a jövőbeni preferált magyarországi tartózkodási helyét. Ferenc József  kinevezte a magyar királyság Miniszterelnökévé,  majd Pénzügyminiszter és Honvédelmi miniszter volt, később Külügyminiszterként dolgozott.

Pletykáltak a Sissi-rel való viszonyával kapcsolatban, de ezek hamis vádak voltak. Emigrációja alatt feleségül vette Kendeffy Katinkát, három gyermeke volt – két fia és egy lánya. Fia, ifj. Andrássy Gyula szintén külügyminiszter lett.
1879-ben lemondott Bosznia-Hercegovina Monarchiához történő visszacsatolása után, amelyet ellenzett – végül lemondott. 1890-ben halt meg a mai Horvátországban (Volosca).

Művelt, újító ember volt – sokat segített a magyar főváros fejlesztésében. Akár  mindennap (reméljük hamarosan újra) „találkozhatunk” vele – mivel tervei közül legnagyobb, a nagy sugárút építése valósággá vált, és akár naponta közlekedhetünk, sétálhatunk, kávézhatunk az Andrássy úton  – a legszebb és legnagyobb középületet szerette volna létrehozni Magyarországon – láthattuk a Parlamentet az elmúlt napokban.

Számos utca, szobor, intézmény őrzi az emlékét  Budapesten.

#slyvoyage #slyvoyagebudapest #virtualisbudapestisetak #jadorebudapest #budapestbaladesvirtuelles #andrassy #andrassyut #avenueandrassy #parlament #orszaghaz #maradjotthon #RestezChezVous #PhotobySly

Szólj hozzá!